2.6 MiB2012. augusztusi szám

Transkript

2.6 MiB2012. augusztusi szám
XX. évfolyam 8. szám 2012. augusztus • Ára: 100 Ft
Átadták az új, korszerû piacot
A település lakóinak nagy érdeklõdése mellett avatták fel július 12-én délelõtt az új piacot. A négyszáz négyzetméteres épület negyvennégy millió forintból, valamivel több, mint két hónap
alatt valósult meg.
A megnyitón dr. Vancsura István
polgármester köszöntõjében jelentõs
eseménynek nevezte a megvalósulást.
Mint mondta, a piac a gazdaság vérkeringésének a motorja kell, hogy legyen.
Reményét fejezte ki, hogy a községben
lakók élnek is a lehetõséggel, és használni fogják majd a létesítményt.
Dr. Kardeván Endre élelmiszerláncfelügyeletért és agrárigazgatásért felelõs államtitkár elmondta, hogy a kormány kiemelt célja, hogy a lakosság
hosszú távon jó minõségi élelmiszerhez
jusson. Az elmúlt évben egymilliárd forint keretösszegre lehetett pályázni hasonló lehetõség megvalósítására. A legtöbb pályázatott, Bács-Kiskun megyébõl nyújtották be, amibõl hetvenkilenc
pozitív elbírálásban részesült. A támogatási összeg meghaladta a félmilliárd
forintot. Felhívta a figyelmet arra, hogy
augusztus végéig lehet az új pályázatokat benyújtani. A keretösszeg közel
másfél milliárd forint. Azt kívánta a
tiszaalpáriaknak, hogy éljenek a lehetõséggel, használják ki a piacot, töltsék
meg tartalommal.
Balogh József országgyûlési képviselõ arról beszélt, hogy a Nemzeti Tanyafejlesztési Program eredményessége
hamarosan az ország számos településén is kézzel foghatóvá válik. Két héttel
azelõtt Szabadszálláson adták át az elsõ
térségi régiós piacközpontot. A közeljövõben Kunszentmiklóson magyar termékház és piac, Kerekegyházán tejfeldolgozó,
Kiskunmajsán
piac,
Fülöpházán tésztaüzemet és baromfi
vágót adnak át. Magyar tanyasi termék
boltokat fognak nyitni a fõvárosban és
más településeken, hogy a helyben
megtermett egészséges jó minõségû
áruknak biztos piacot tudjanak biztosítani.
A kulturális mûsorban tekerõlantról
szólt a zene és Gyõri Krisztián néptáncát élvezhették a jelenlévõk. A piacot
Kéri Vencel plébános áldotta meg.
2. oldal
2012. augsztus
A testületi ülésrõl jelentjük
Az elmúlt idõszakban nem csak a
szokásos havi egy alkalommal
ülésezett a képviselõ-testület, de rendkívüli ülést is tartottak.
Gibárszkiné helyett Gyõriné
irányítja az iskolát
Rendkívüli testületi ülést hívott
össze július 18-ára dr. Vancsura István
polgármester. A mindössze négy
napirend közül az elsõ az általános
iskola és könyvtár igazgatói állásnak a
betöltésérõl szólt. A kiírt vezetõi állásra négyen adták be pályázatukat,
amibõl három nem felelt meg az
elõírásoknak, egyedül a jelenlegi igazgatóé, Gibárszki Sándornéé. A testület
többsége azonban õt sem akarta
tovább az igazgatói székben látni. A
testületi ülés elõtt a közalkalmazotti
tanács négyszázhárom aláírást gyûjtött
össze az igazgató mellett, amit átadtak
a polgármesternek. Ez sem gyõzte
meg azonban az önkormányzati
képviselõk nagyobb részét, kitartottak
az mellett, hogy ne õ legyen az igazgató. Dr. Vancsura István módosító
indítványként elõször azt kérte, hogy
március végéig hosszabbítsák meg az
intézményvezetõ beosztását. Ez azonban nem kapott elég szavazatot, mint
ahogyan az sem, hogy új pályázatot
írjanak ki. A képviselõk többsége azt
támogatta, hogy a jelenlegi igazgatóhelyettest bízzák meg március
végéig az intézmény vezetésével. A
jelenlévõ pedagógusok és szülõk hiába
érveltek az augusztus közepéig még
regnáló Gibárszkiné mellett, hogy
vegyék figyelembe a közösség
véleményét, mert különben önös
érdekeket képviselnek, ez sem hatotta
meg a képviselõket. Kitartottak eredeti elképzelésük mellett, így az
intézményt Gyõri Istvánné irányítja
majd.
Nem oszlott fel a képviselõ-testület
Dr. Vancsura István polgármester a
testület feloszlatásra tett javaslatot, de
az elõterjesztését visszavonta, amit
többek között azzal indokolt, hogy
nagy beruházások elõtt áll a település,
amit be kellene fejezni, és az új
választások is másfél millió forintba
kerülnének. Ezt nem fogadták el, és
azon a véleményen voltak a
képviselõk, ha már belevágtak, akkor
fél úton nem lehet megállni.
Elhangzott az is, hogy a polgármester
kifarol az általa javasolt helyzetbõl, de
az is, hogy a polgármesterrel nem tud
a testület együtt dolgozni, de ez fordítva is igaz. Arra is felszólították dr.
Vancsura Istvánt, hogy mondjon le,
erre azonban a polgármester azt válaszolta, hogy nem fog lemondani,
szeretné végigvinni ezt a ciklust, hogy
a megkezdett munkát, a különbözõ
beruházásokat be tudják fejezni.
Bartók István alpolgármester azon a
véleményen volt, hogy oszlassák fel a
testületet, és még a szavazás
megkezdése elõtt bejelentette, hogy
lemond az alpolgármesteri címrõl és a
képviselõi
mandátumáról.
A
képviselõk és a jelenlévõk közül is
többen próbálták rábeszélni arra, hogy
változtassa meg véleményét, de
hajthatatlan maradt, kitartott bejelentése mellett.
Dr. Vancsura István azt kérte
képviselõ társaitól, hogy ne azon az
ülésen szavazzanak a feloszlatásról,
hanem egy héttel késõbb, a rendes
testületi ülésen, de ezt a módosító
javaslatát nem fogadták el. A feloszlatásról szóló szavazásnál a jelenlévõ
nyolc képviselõbõl ketten szavaztak
igennel, a többiek nemmel, így nem
kell idõközi választást kiírni, a testület
folytathatja munkáját. A lemondott
képviselõ helyére a következõ legtöbb
szavazatot kapott jelölt, Gyõri István
került.
Alpolgármestert választottak,
aljegyzõt nem
A július 31-i testületi ülésen legelõször Gyõri István tette le az esküt,
aki a képviselõségrõl és az alpolgármesteri címrõl is lemondott Bartók
István helyébe lépett. Dr. Vancsura
István a képviselõk közül dr. Taricska
Tibort javasolta alpolgármesternek,
akit titkos szavazással egyöntetûen
támogatott a testület.
Zárt ülésen tárgyalták a képviselõk
arról, hogy ki legyen az aljegyzõ. Dr.
Menyhárt Anett jegyzõ ugyanis pontosan a testületi ülés idõpontjába adott
életet elsõ gyermekének, ezért egy
idõre kiesik a hivatali munkából. Az
aljegyzõi feladatokat ellátó Bársony
Lajos, csak augusztus végéig vállalta
azt, hogy egyéb munkája mellett a
hivatalt is irányítja. Éppen ezért az
önkormányzat pályázatot írt ki aljegyzõi állásra, amire nyolcan jelentkeztek. A jegyzõ feladata az, hogy
megjelölje azt, hogy kivel kíván együtt
dolgozni. Menyhárt Anett a nyolc
jelöltbõl egyet meg is nevezett, de a
képviselõk ezt nem fogadták el. Így
olyan döntés született, hogy szeptembertõl Tiszakécske jegyzõje, dr.
Méhész
László
fogja
majd
helyettesíteni Menyhárt Anettet,
egészen addig, míg nem jön vissza a
szülési szabadságról.
Nem támogatták a jogi
eljárás indítását
Több alkalommal is foglalkozott
már a képviselõ-testület a Mátyás király utca 2. szám alatti önkormányzati
bérlakás ügyével. Amint arról korábban beszámoltunk dr. Vancsura Zoltán
háziorvos bõvíteni szeretné az orvosi
rendelõjét, és a szolgálati lakásból
ötven négyzetméteres részre lenne
igénye.
Folytatás a következõ oldalon.
2012. augusztus
A
képviselõ-testület
májusi
határozatában egyesség megkötését
kezdeményezte, de az nem járult eredménnyel. Következõ lépésként az
önkormányzat az Ady Endre utca 61.
szám alatti lakást ajánlotta fel dr.
Fekete Ferencnének, de õ ezt nem
fogadta el. A testületi ülésre behozott
elõterjesztésben az szerepelt, hogy a
lakás használójával, dr. Fekete
Ferencnével szemben, a lakás
elhagyására vonatkozó jogi eljárást
indítson meg az önkormányzat. Ezt
azonban a képviselõk többsége nem
támogatta.
Rövidebb ideig lehet beszélni
Az elsõ félévben négy rendes és
tizenegy rendkívüli ülést tartott az
önkormányzat, amin összesen 152
napirendi pontot tárgyaltak a
képviselõk. A rendeletek száma 16
volt, a határozatoké pedig 179. A
jegyzõkönyvek 476 oldalt tettek ki, a
mellékletek pedig 582. Az ülések
hossza 1632 perc volt, ami azt jelenti,
hogy több mint egy egész napon
keresztül tanácskoztak a képviselõk.
A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
2259 percig tárgyalta a napirendi pontokat, ami másfél napnál is többnek
felel meg. Ezzel szemben az Ügyrendi Bizottsági ülések mindössze 194
percig tartottak. A legutóbbi testületi
ülésen elhangzott az, hogy rövidíteni
kell az ülések idejét. Ezzel kapcsolatban SZMSZ módosító javaslatot tett
Barna Sándor. Azt kérte, hogy az elsõ
képviselõi hozzászólás ne öt, csak
három perc, a második pedig két perc
legyen, de ezt egyben, vagyis öt percben is elmondhassa a képviselõ.
Utána azonban már nem kap szót. Az
ülésen tanácskozási joggal részt
vevõk három, a többi hozzászólók két
percet kaphatnak egy-egy felszólalásra. A képviselõk támogatták a javaslatot.
Az elsõ védjegy kérelem
3. oldal
Megérkezett az elsõ kérelem a
Tiszaalpár Helyi Termék Védjegy
használatához,
amit
Kovácsné
Bársony Katalin nyújtott be. Az általa
értékesíteni kívánt áru õrölt fûszerpaprika, amit a Naturalpár Kft-vel
készített. A védjegy használatát természetesen engedélyezte a képviselõtestület.
Használhatják a tiszaalpári nevet
Novák Gábor, a Tiszaalpári
Motoros Egyesület elnöke kérelmet
nyújtott be az önkormányzathoz, hogy
a képviselõ-testület járuljon hozzá a
"Tiszaalpári" név használatához. A
testület helyt adott a kérelemnek.
Köszönet az alpolgármesternek
Barna Sándor azt kérte a testületi
ülésen, hogy köszönje meg az önkormányzat Bartók Istvánnak azt a kétévi
munkáját, amit a település érdekében
tett, mint képviselõ, és mint alpolgármester. A képviselõk egyetértettek
a javaslattal.
FELHÍVÁS
FELHÍVÁS
Fáklyás csónakázáshoz
keresünk
csónaktulajdonosokat!
Fõzni szeretõk
jelentkezését várjuk
fõzõversenyre!
A program helye:
Alpári Holt-Tisza (Régi strand)
Ideje: 2012. augusztus 19. 21 órától
Jelentkezési határidõ: 2012. augusztus 17.
Jelentkezni lehet: 06/70-314-1988-as
telefonszámon Kerekes Andrásnál
A verseny helye:
Sportpálya
Ideje: 2012. augusztus 18. 14 órától
Jelentkezési határidõ:
2012. augusztus 12.
Jelentkezni lehet: 06/76-424-133 108-as
melléken Barna Anitánál
4. oldal
2012. augusztus
Ha július, akkor buli!
A nyári szünetek ideje a pihenés
hónapja a július. Nem történt ez
másképpen a Mozgáskorlátozottak
Bács-Kiskun Megyei Egyesületének
Ttiszaalpári csoportjánál sem.
2012. július 20-án tartottuk a
soron következõ összejövetelünket,
amit egy kicsit rendhagyó módon
inkább ünneplésnek nevezhetnénk,
mint komoly tanácskozásnak.
Meghívásunkat elfogadta Dr.
Vancsura István polgármester,
Németh Lajosné a Megyei Ellenõrzõ
bizottság elnök asszonya, Höss
Károlyné EB tag, Miskolczi Gyula
Elnökségi tag és kedves felesége.
Mint minden kötetlen beszélgetés
nagyon jó hangulatban és vidáman
zajlott az egyik tagtársunk Tiszáné
Bukovenczki Katalin lakásán. A
család minden tagja bekapcsolódott a
szorgos munkába és rotyogott a
finom körömpörkölt és valahonnét
elõkerült egy kis kedélyjavító itóka
is, és a még ízletesebb házi sütemény.
Mindenkinek
köszönöm
a
részvételét és a segítségét, aki nem
tudott eljönni sajnálhatja, de azért ne
szomorkodjon, mert augusztus 18-án
délután 3 órakor tartjuk az iskola
udvarán a kerekesszék rodeó és
Kilencvenöt éves születésnap
Július 12-én köszöntötte dr. Vancsura István polgármester Deme Jánosnét 95. születésnapja alkalmából. Az önkormányzat nevében virágcsokrot adott át és egy emléklapot, melyet Orbán Viktor miniszterelnök írt alá. Marika néni a Gondozási Központ
házi gondozottja, jó egészségnek örvend. Mindennap felsöpri a Csokonai u. 46 szám
alatti házuk elõtti járdát és a kertben is rendet tesz. Ebben az évben is vetett kukoricát, amit folyamatosan gondoz. Néhány tyúkot is tart, melyeket nagy gonddal kényeztet, a nagy melegben még hûsítõ fürdetéssel is kedveskedik a szárnyasoknak.
ügyességi versenyét és indulunk a
fõzõ versenyen is.
Nevezni fõleg nem mozgássérülteket várunk, garantáljuk a jó hangulatot!
Hanó Mihály
elnök
MEgHÍVó
koncErtrE
Szent Benedek Leányai Társasága tisztelettel meghívja a település lakosságát az augusztus 18-án,
szombaton a Jézus Szíve Zárdatemplomban tartandó koncertre. A
mûsor a 18 órai vesperást követõen, 18.15-tõl kezdõdik.
Az esten közremûködik: Papp
Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Zenemûvészeti Karának végzõs hallgatója - hegedûn, Zsigmond László, az Egri Szimfonikus
Zenekar tagja - hegedûn, Bereczki
Vilma, az Egri Szimfonikus Zenekar tagja - brácsán, Németh Dóra,
az Egri Szimfonikus zenekar tagja csellón, valamint Almási-Szabó Tibor, a Szegedi Tudományegyetem
Zenemûvészeti Karának végzõs
hallgatója, tiszaalpári kántor - orgonán.
2012. augusztus
5. oldal
Kétszáz alkotás készült az alkotótáborban
Tizenkilencedik alkalommal szervezték meg a Tiszaalpári Alkotó Tábort július 2 és 16 között. A táborban
az elõzõ évekhez hasonlóan a budafoki
Mészáros László Képzõmûvészeti
Egyesület tagjai, valamint a kiskunfélegyházi Holló László Képzõmûvészeti
Kör mûvészei vettek részt. Rajtuk kívül meghívtak még néhány vendéget
is, akik a korábbi években már alkottak
rövidebb, hosszabb ideig Tiszaalpáron.
Közöttük volt Vincze László és
Szeleczki István is, bár az utóbbi a
mostani táborban nem tudott részt venni. Nem csak a két városból, de a Dunántúlról, pontosabban Bonyhádról is
érkezett egy pályázó, aki most volt itt
elõször. Õ kapcsolatot tart fenn a
kiskunfélegyháziakkal.
- A szokásosnak megfelelõen telt el
a két hét - mondta Biczók Mihály, aki
kezdetektõl fogva egyik fõ szervezõje
a tábornak. Nagyon aktívak voltak a
mûvészek, akik között voltak festõk,
grafikusok, fazekasok, fafaragók is.
Valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy
nagyon gyorsan eltelt a két hét, amit a
községünkben eltöltöttek. Budafokról
tízen érkeztek, rajtuk kívül itt volt
Munkácsy Karcsi bácsi felesége is,
akit vendégül láttunk. Tiszaalpár terein, kertjeiben nagyon sok olyan fafaragás található, amit Karcsi bácsi készített, és ami díszíti a községünket. Kiskunfélegyházáról valamivel többen,
összesen tizenöten jelentkeztek, de
vizsgájuk miatt csak tizenhárman tudtak részt venni a tábor munkájában.
Közöttük is voltak olyanok, akik most
voltak nálunk elõször. Az volt a tapasztalatom, hogy nagyon igényes, nagyon
szép, magas színvonalú alkotásokat
készítettek. Szám szerint nem tudnám
megmondani, hogy hányat, de elérte a
kétszázat. Hagyomány az, hogy minden táborlakó egy alkotását felajánlja
az önkormányzatnak. Ez most sem volt
másképp. Július 14-én szombaton, az
iskola tornacsarnokában százhuszonkilenc alkotásból nyílt tárlat. Nem csak a
magnyitón voltak sokan, de vasárnap
délelõtt is jó néhányan felkeresték a kiállítást és gyönyörködtek benne.
Természetesen ezúttal is voltak
szakmai vezetõk. A budafokiak részérõl Naibert István, a kiskunfélegyháziak részérõl pedig Török Tamás. Õk
szinte naponta végig látogatták a tan-
termekben készülõ alkotásokat és észrevételeikkel, megjegyzéseikkel próbáltak segíteni, hogy minél szebb és
tartalmasabb mû készüljön. Az önkormányzat úgy döntött, hogy nekik nem
is kell térítési díjat fizetni. A többiek a
napi ellátásért 1200 forintot fizettek
naponta. Közel háromszázezer forint
gyûlt így össze, mert voltak olyanok,
akik csak két-három napra tudtak eljönni, míg mások a teljes idõt itt töltötték.
Ebben az évben is voltak olyanok,
akik támogatták a tábort. Közülük vannak olyanok, akik már évek óta rendszeres támogatók. Kecsõ Ferenc egy
vacsorára látta vendégül a mûvészeket,
Magony Gáspár és Csikós Mihály a
pálinkákról gondoskodtak. A háztartási
boltosunk Víglásiné Andika tízezer forint levásárlást biztosított a táborlakóknak, hogy ami szükséges az alkotásokhoz, azt a háztartási boltban beszerezhetik. Gyürki Gábor pénzt ajánlott fel.
A záró esten Barna Sándor egy birkapörkölttel kedveskedett, Romsics János pedig a saját tavából kifogott halból készült halászlével vendégelte meg
a mûvészeket. Mindenkinek köszönet
jár a felajánlásokért. Meg kell említeni
az iskola és a konyha dolgozóit is, mert
nélkülük nem lett volna teljes a táborlakók élete. Jövõre jubilál a tábor, mert
a huszadik alkalommal fogjuk megrendezni - mondta Biczók Mihály.
Szyta
6. oldal
2012. augusztus
Diákok táboroztak az Õrségben
Elérkezett július 16. reggele. Az
Árpád Fejedelem Általános Iskola táborozóiként izgatottan ültünk fel immáron új buszunkra, "Rudira", hogy
ellátogassunk Magyarország egyik
legszebb tájára, az Õrségbe.
Mindenki a szállás elfoglalásának
lázában égett, de még elõttünk állt
egy nagyon hosszú út, amin azonban
nem
unatkoztunk.
Megálltunk
Balatonbogláron és megnéztük a
Gömbkilátót, majd egy csodálatos
idõutazás keretében megláthattuk,
hogyan éltek a Festetics-kastély lakói
Keszthelyen, láthattuk gyönyörû hintójaikat, lakosztályaikat, ruháikat.
Végre elértük szálláshelyünket,
Õrimagyarósdot. Csodálatos fenyõerdõ közepén feküdtek faházaink, volt
ott focipálya, lábtengó pálya, hinta,
mászóka, csúszda, kosárlabda, pingpong, amiket rögtön birtokba is vettünk. Azonban nem értünk rá sokat
"unatkozni", hiszen meg kellett szerezni az olimpiai ötkarika színeiben
pompázó karkötõ elsõ színét, a kéket.
Ezt úgy kaphattuk meg, ha elkészítettük a szobacímerünket, mely kapcsolódott az Õrséghez, az olimpiához és
a faház lakóinak tulajdonságaihoz.
Másnap délelõtt Zalaegerszegre
utaztunk, ahol Göcseji Falumúzeumot és az Olajipari Múzeumot néztük
meg. Délután gyalogtúrát tettünk a
Vadása-tó körül, majd este az olimpiai próba második fordulója következett: a vízhordási verseny szívószállal.
Szerdán délelõtt a harmadik próbatétel keretében sportos akadályverseny várt bennünket. A menetlevél és
a csapatot bemutató vers megírása
után kapura lövés, kosárra dobás,
pingponglabda-pattogtatás, teke, gólyalábazás és zenés aerobic tett próbára mindenkit. Délután nem ért véget a próbatételek sora: gyalogtúrát
tettünk a Hármas-határhoz. Itt egy
percen belül három országban is voltunk: Ausztriában, Szlovéniában és
Magyarországon. Aki pedig imád
horgászni, az hajnalban Pali bácsival
lemehetett a tóhoz szerencsét próbálni.
Csütörtökön Pityerszerre látogattunk: megnéztük a Skanzent, majd
íjászkodtunk, mézeskalácsot sütöttünk és kipróbáltuk a fazekas mesterséget is. Délután lesétáltunk egy fürdés erejéig a Vadása-tóhoz. Este az
éjszakai túra izgalmait legyõzve kaptuk meg a negyedik színû karkötõt.
Pénteken délelõtt Ki mit tudot rendeztünk. Láttunk bûvészmutatványt,
hallottunk verseket a tábor élményeirõl. Az ötödik karkötõt az olimpiai totó kitöltésével szerezhettük meg.
Délután néhányan Pali bácsinak segítették elkészíteni az esti vacsorát, a
többiek a márokföldikalandpark kötélpályáin tették próbára fizikai állóképességüket. Este a tábor területén
eldugott 222 db csillagot kellett megkeresnünk zseblámpával
Szombaton egész napos programon vettünk részt. Körmenden a Batthyány- kastélyt látogattuk meg, majd
Sárváron, a Nádasdy Történelmi
Fesztivál forgatagát élveztük. Este táborzárót tartottunk. Megkaptuk a szobatisztasági verseny jutalmait, majd
mindenki "Mister" vagy" Miss" címmel ellátott oklevelet és emblémás
pólót vehetett át. Az elsõ táborozók
felkötötték a tábori vándorbotra a 12.
szalagot.
Vasárnap indultunk haza. Útközben megnéztük a kápolnapusztai Bivalyrezervátumot, ahol simogathat-
tunk is egy kis bivalyt. Megebédeltünk Balatonszentgyörgyön, számoltunk még egy utolsót, és elindultunk
haza. Búcsút intettünk a Balatonnak,
az Õrségnek és már a jövõ évi tábor
élményeire gondoltunk, meg Pali bácsi cukorkáira, amit akkor kaptunk,
ha a feltett kérdésekre helyesen válaszoltunk.
Hálás szívvel mondunk köszönetet a támogatóknak, akik önzetlen segítségükkel felejthetetlen élményekhez juttatták diákjainkat. Köszönet illeti az anyagi támogatásért a
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalát és képviselõ-testületét, a Pejtsik László Alapítványt. Köszönjük a felajánlást a
Szülõi Munkaközösségnek. Köszönet
minden kedves szülõnek a paprika és
a kolbász - felajánlásért. Köszönet a
biztonságos utazásért Rimóczi Norbert gépkocsivezetõnek, és nem utolsó sorban "Rudinak ". Köszönet a segítõ kollégáimnak: Tóthné Mátyus
Mónikának, Maróti Pálnak és Tóth
Lászlónak.
A visszajelzések azt mutatják,
hogy mindig sok-sok ismerettel és élménnyel gazdagodva térnek haza tanulóink. Reméljük, hogy e programokban gazdag és élménydús nyári
programot a továbbiakban is tudjuk
majd folytatni.
Bondár Enikõ
táborvezetõ
2012. augusztus
7. oldal
Felemás sikerek a fogathajtó versenyen
Harmadik alkalommal rendeztek
lovas napokat Tiszaalpáron. A július
14-i eseményen délelõtt és délután is
bakra ültek a fogatosok, póni és nagy
kettes fogatok versenyeztek egymással.
A tiszaalpári egyesület tagjai csak
a nagy kettes fogatok akadályhajtásában indultak, még pedig Bársony
Anett, Bibok Piroska, Bibok Károly,
Bodor Ádám és Németh László. A
verseny egyúttal nemzetközi is volt,
mert a németországi Lübeckébõl érkezõ Heinz Siebe is benevezett a versenybe.
Lübecke
egyébként
Tiszakécske testvértelepülése. A délelõtti akadályhajtásban a helyiek közül Bodor Ádám szerepelt a legjobban, a negyedik helyet szerezte meg.
Bibok Piroska a 10., Németh László a
11., Bársony Anett a 13. helyen végzett. Délután Németh László a 8., Bodor Ádám a 10., Bársony Anett a 12.,
Bibok Károly, a 13. helyen fejezte be
a versenyt.
A szervezõk jóvoltából délután a
munkafogatoknak tartottak ügyességi
versenyt, ahol az elsõ helyezést a
nagykõrösi Karai Attila szerezte meg.
További induló versenyzõk:
Baranyi János, Dobos István, Kis
József, Novák Zoltán, Váczi László.
Nagy tetszést aratott a nézõk között a
Egyházi sorok
Ünnepeink:
Augusztus 6. Urunk színeváltozása
Augusztus 10. Szent Lõrinc diakónus,
vértanú
Augusztus 14. Szent Maximilian Kolbe
áldozópap, vértanú
Augusztus 15. Szûz Mária mennybevétele/ Nagyboldogasszony
Augusztus 20. Szent István király/ Magyarország fõvédõszentje
Augusztus 24. Szent Bertalan apostol
Augusztus 28. Szent Ágoston püspök
Augusztus 29 Keresztelõ Szent János
vértanúsága
Szentmisék: Augusztus 15-én
Nagyboldogasszony ünnepén: 11:00
lóhátas ügyességi verseny. Ebben a
számban a nõk között tiszaalpári siker született. Az elsõ helyet Bársony
Anett, a másodikat Bibok Piroska
szerezte meg, a harmadik pedig a
lakiteleki Dobecz Éva lett. A férfiaknál a tiszakécskei Jóljárt János végzett az élen, második lett a helyi
Baranyi János, a harmadik pedig
Lakitelek polgármestere Felföldi Zoltán. Ezt követõen különbözõ bemutatók következtek. Elõször a Novák ikrek Patrik és Kristóf pónifogathajtást
mutatott be.
Az egyik legnehezebb produkció
a karikás ostor pattogtatása. Ebben
azonban szinte verhetetlenek a tiszaÚjfalu, 16:00 Zárdatemplom, 19:00
Alpár. Augusztus 20-án: Alpár 9:00.
Az újfalui templom búcsúja augusztus
19-én vasárnap lesz 10:00-kor. Az ünnepi szentmisét bemutatja: fõtisztelendõ Dr. Finta József plébános úr (Kiskunhalas-alsóvárosi templom plébánosa).
A betegek kenete szentségét szentmisében augusztus 24-én pénteken 19:00
Újfalun, augusztus 25-én szombaton
19:00 Alpáron szolgáltatjuk ki.
Termény hálaadási szentmise: augusztus 26-án lesz vasárnap Alpáron 9:00,
Újfalun 11:00.
A hittanos diákok tanévnyitó szentmiséje (Veni Sancte) szeptember 9-én vasárnap lesz: Alpáron 9:00, Újfalun
11:00.
alpáriak. Baksa Tünde, Baranyi János, Bársony Anett, Bibok Piroska,
Kanalas Kitti ezúttal is ügyesen dolgozott. Bársony Anett már nem csak
négy, hanem hat ostorral is tud már
pattogtatni és ez egyedülálló. Karai
Antalt már régóta ismerik a fogatosok, és a fogathajtást kedvelõk. Ezúttal is bemutatta pusztaötös lovaglását,
természetesen pónilovakkal.
Addig, míg a lovak és a hajtók
délben pihentek a Tiszavirág Cigányzenekar szórakoztatta a nézõket. Este
a pusztabálon pedig a Baranyi zenekar zenéjére lehetett táncolni és mulatni.
FELHÍVÁS
Kiállítók jelentkezését várjuk kézimunka kiállításra.
A kiállítás helyszíne: Mûvelõdési ház
Ideje: 2012. augusztus 17. 16:00
A kiállításra várjuk minden kedves
alkotó kedvû tiszaalpári
lakos munkáját.
Jelentkezési határidõ: 2012. augusztus 12.
Jelentkezni lehet: Török Józsefné
Babikánál 06/70-365-3357
8. oldal
2012. augusztus
Abnormális bakokat lõttek a vadászok
Nem is egy, hanem kettõ õzbakot
lõtt két vadász a tiszaalpári vadásztársaság területén. Az agancsaik különlegesek, vagy ahogyan a vadászok
mondják, abnormálisak.
Egy évben általában ötven õzbakot
lehet kilõni a tiszaalpári vadásztársaság területén. A vadászat két alkalommal történik, tavasszal és üzekedéskor.
Ez utóbbi augusztus elsõ hetében szokott bekövetkezni. Az egyik õzbakot
már régóta figyelték a hivatásos vadászok, mert az egykori újfalui termelõszövetkezet telephelyének közelében
bujkált, onnan járt legelni a közelben
lévõ területekre. Tavasszal, amikor
még csoportosan jártak az õzek, több
alkalommal is megfigyelték távcsõvel.
A májusi vadászaton keresték, de akkor nem találták.
- Üzekedéskor a bakok vigyázatlanabbak, nem annyira óvatosak, így egy
síphangra, amit a kísérõ vadász hallatott kiszaladt a nádasos, erdõs részbõl
az a bak, amit már régóta kerestünk,
így egy osztrák vadász sikeresen meg
tudta lõni - mondta Víglási Gábor vadászmester. Minden vadász, aki régóta
vadászik õzbakra, a jellegzetes hatos
formájú agancson kívül szeretne valamilyen más formájút is lõni. Keresik az
abnormálisat, vagyis azt, ami nem a
hagyományos formát hozza. Ez különlegességnek számít, és nagyon sokan
ilyet szeretnének lõni, mert egy ilyen
agancsnak nagyobb az értéke. A megszállottak gyûjtik is, mert egyediek és
megismételhetetlenek. Ez a különlegesség adódhat here és agancstõ sérüléstõl, verekedéstõl, balesetbõl kifolyólag, de lehet fajtájából adódóan is.
Általában hatos agancsúnak mondunk
egy õzbakot, ami ettõl eltér, az számít
abnormálisnak.
Másik bakot a Takácsrétem ejtette
el szintén egy osztrák vadász, ami szintén eltér a megszokottól, a hatos formagazdagságtól. A nagy gyûjtõk az
ilyen õzbakot keresik. A dolog érdekessége még az, hogy a két különlegességet egy napon ejtették el. Az egyiket
lesrõl, a másikat pedig cserkelve. A vadászok fizetnek azért a vadásztársaságoknak, hogy bakot lõhessenek. A társaságok mûködéséhez szükség van arra,
hogy a kilövést eladják. A mostani üzekedési idõszak egy hete alatt tizenhárom bakot ejtettek el, osztrák és dán
vadászok Tiszaalpáron. A hivatásos vadászok feladata az, hogy az elejtett állatott kizsigereljék, a fejet megfõzzék,
és a bíráló bizottsághoz Kecskemétre
bevigyék. A szakemberek, különbözõ
mérések után mondják azt meg, hogy
mennyit ér az agancs. A trófeát a hivatalos elbírálás után természetesen minden vadász hazaviheti.
Sz.T.
Halált okozó kútfúrás az Esze Tamás utcában
Tragikus balest történt augusztus
6-án délután az Esze Tamás utcában.
Kútfúrás közben életét vesztette egy
kiskunmajsai férfi, egy pedig életveszélyesen megsérült.
Egy hatvankét éves helyi lakos
rendelt kútfúrást, hogy ne a vezetékes
hálózatról kelljen locsolnia a nagy
melegben. Egy kiskunmajsai kútfúró
vállalkozót kért fel a munkára, aki segédjével együtt ki is érkezett a helyszínre. A melléképület pincéjében
kezdték el a fúrást. A megrendelõ egy
idõ után lement a pincébe, de mind a
két férfit eszméletlen állapotban találta. Azonnal segítségért telefonált. A
kiérkezõ orvos a kútfúró mesternél
már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Munkatársát, életveszélyes
állapotban mentõhelikopterrel szállították kórházba.
Egyes információnk szerint a mester belefúrt egy elektromos vezetékbe,
és halálos áramütést kapott. Másik vélemény szerint valamilyen gáz okozhatta a férfi halálát. Amint azt megtudtuk a 49 éves férfi halálát szénmonoxid mérgezés okozta. Fiatal,
mindössze 22 éves munkatársa lapzártánkig életveszélyes állapotban
volt.
Sz.T.
2012. augusztus
9. oldal
Tiszaalpári lány is indult a Tõserdõ Szépén
Június 12 és 15 között rendezték
meg a Tõserdõ Szépe Tiszavirág Fesztivált, ahol tini és felnõtt kategóriában
indulhattak a versenyzõk. Ez volt már a
XVII. alkalom, amikor a Holt-Tisza
melletti színpadon királynõt választottak. A tinik tizenegy alkalommal léptek
színpadra.
Bár az elõzetes jelentkezések alapján arra lehetett számítani, hogy jóval
harminc fölött lesz a felnõtt indulók létszáma, többen is meggondolták magukat, és nem jelentek meg a délelõtti koreográfiai próbán, ezért nem is léphettek a színpadra a délutáni megmérettetésen. Végül is huszonhat lány közül
kellett kiválasztani a zsûrinek a királynõt és a két udvarhölgyét. Ezúttal is indult tiszaalpári versenyzõ, mégpedig a
21 éves Bali Szabina, aki kéz- és lábápolóként dolgozik, és szeret
quvadozni. A versenyzõk csak fürdõruhában léptek a zsûri és a közönség elé.
Az ítészeknek ez alapján kellett dönteni arról, hogy ki lesz a királynõ és a két
udvarhölgye. Az eredményhirdetésre
már alkalmi ruhában jelentek meg a lányok. Igaz, Szabinát most nem választották meg királynõnek, és udvarhölgynek sem, de ez semmit sem von le ab-
ból, hogy jó az alakja, a fellépése és
amennyiben más alkalommal is indul
szépségversenyen, akkor lehet, hogy
egy másik zsûri másként fog vélekedni.
Az minden esetre jó, hogy van
olyan bátor lány Tiszaalpáron is, aki fel
meri vállalni azt, hogy egy szépség versenyen színpadra lép, még akkor is, ha
nem ér el eredményt. Bár ezt elõre nem
lehet tudni. A több tagból álló zsûri véleménye kiszámíthatatlan. És itt nem
szabad arra gondolni, hogy valami féle
összebeszélésrõl van szó. Minden zsûri
tag kap egy papírt, amin rajta van a lányok sorszáma és a látottak alapján
egytõl tízig pontozhat. Az összes zsûritag pontjainak összeadása után derül
arra fény, hogy ki lesz a királynõ és a
két udvarhölgy.
Csak remélni lehet, hogy a következõ években is lesz majd olyan tiszaalpári lány, akár a tinik, akár a felnõttek
között, aki kellõ önbizalommal rendelkezik, és benevez majd a szépség versenyre. Elõfordulhat ugyanis az is,
hogy egy ilyen fellépés meghatározza
majd a jövõjét, még attól függetlenül is,
hogy ha nem ér el eredményt.
10. oldal
2012. augusztus
Két csapattal neveztek a bajnokságra a labdarúgók
Június közepén véget ért a 20112012-es labdarúgó bajnokság. A felnõtt
csapat nyolc gyõzelemmel, hét döntetlennel és tizenöt verséggel, harmincegy
ponttal, 52-60-as gólaránnyal a 12. helyen végzett. Az elmúlt évi bajnokságról, az átigazolásokról és a tervekrõl Kádár Tiborral, a felnõtt csapat edzõjével
beszélgettünk.
- Mi volt az eredeti elképzelés, milyen eredményt érjen el a csapat a 20112012-es bajnokságban?
- Úgy indultunk el, hogy a nyolcadik
helyen szerettünk volna zárni, ezt azonban nem sikerült megvalósítani. A labdatartással nem volt különösebb problémánk, mert legtöbb mérkõzésen 70-30
százalék arányban, mi birtokoltuk a labdát. Az ellenfeleink több gólt rúgtak, mi
pedig nem tudtuk kihasználni a lehetõségeinket. Sajnos az õszi fordulóban a
hazai mérkõzéseinket sorra elbuktuk,
egyedül Jakabszállás ellen nyertünk. Az
õszi mérkõzéseinket még az újfalui pályán játszottuk, és mindössze tizenegy
pontot szereztünk, de nem akarom a pályára fogni a katasztrofális szereplésünket. Mivel nem jöttek az eredmények a
csapat mentálisan elfáradt. Hiába játszottunk szép focit, ha ez az eredményekben nem mutatkozott meg. A tavaszi szezonra minimálisan húsz pontot
ígértem a vezetésnek, amit meg tudtunk
valósítani. Az utolsó három fordulóban
sérülések eltiltások sújtották a csapatot.
A lakitelekiek nagyon mentek ellenünk,
de egy pontot sikerült elérni velük
szemben. El kell mondani azt is, hogy
sok a fiatal labdarúgónk, akik az idõsebb játékosokkal együtt jó csapatot alkotnak. Az õszi csapatunk gyakorlatilag
ugyan az volt, mint ahogyan a 20102011-es bajnokságot befejeztük. Tavasszal jött hozzánk Kertész Gábor
Kunszállásról, aki beváltotta a hozzá fûzött reményeket, meghatározó játékosa
volt a csapatnak. Kovács Józsi teljesítményével jobb lett a játékunk. Akadt
azonban néhány olyan mérkõzés, amikor csak kicsin múlott az, hogy nem
szereztünk pontot, pontokat. Sajnálatos
dolog, hogy a két utolsó hazai mérkõzésünket elveszítettük, a Lajosmizse és a
KLC ellen. Az utóbbi különösen fájó,
mert akkor ünnepeltük az egyesület hatvan éves évfordulóját.
- Mi várható a következõ bajnokságban, lesz-e változás a keretben?
- Már a tavasszal is beépítettünk
több fiatal játékost a keretbe, akikre számítunk az új bajnokságban is. Egy-két
mérkõzésen még nem azt nyújtották,
amit tudnak, de remélem, hogy be fognak érni, és jól tudják majd szolgálni a
csapatot. Most is azt tervezzük, hogy az
elsõ nyolc hely valamelyikét érjük el.
Remélem, hogy sikerülni fog. Változások természetesen történtek a keretben.
Kertész Gábor visszament Kunszállásra. Hürkecz Róbert és László Róbert
Tiszakécskére távozott. Ezt azt jelenti,
hogy hárman elmentek, helyükre viszont nem érkezett senki. Korábban Lévai Sándor is tagja volt a csapatnak,
most ismét számíthatunk rá. Régebbi játékosok is elkezdték a játékot, közülük
is beférhetnek néhányan.
- Miért döntött úgy az elnökség,
hogy megyei III. osztályú csapatot is indít?
- Régi játékosok, mint a Szabados
Tamás, Tóth Roland, Kása Zoli, Tar Pista, is jelentkeztek és azok is, akik korábban Kiskunfélegyházán játszottak.
Mind úgy gondolták, hogy a megyei III.
osztályban még tudják rúgni a labdát.
Vannak olyan fiatalok is, akik még nem
ütik meg a II. osztályú szintet, de az alacsonyabb osztályban még elfocizgathatnak. Ezért is döntöttünk úgy, hogy indítunk még egy csapatot. Amennyiben közülük valaki, vagy valakik olyan teljesítményt nyújtanak, akkor számítunk rájuk, a megyei II. osztályú csapatnál. A
Kunszállás elleni edzõmérkõzésen Tóth
Roland már játszott is, igaz, még nincs
olyan kondiban, mint régen, de azért
megmutatta azt, hogy nem lehet még leírni. Aki tehát jó munkát végez és jól is
teljesít, az ott lehet a keretben. Sajnos
sérüléseink is vannak. Hekkel Zsolti,
Baranyi Józsi, már korábban megsérült,
a Kunszállás elleni találkozón pedig
Borsi Sanyi és Magyar Attila is. Nem jó
jelekkel várjuk a rajtot, de remélhetõleg
addigra felépülnek.
- Az edzõmérkõzések már elkezdõdtek.
- Csépán egy hármas tornán vettünk
részt. A hazaiakkal döntetlent játszottunk, a Ráckevétõl sajnos kikaptunk. A
Kunszállástól is vereséget szenvedtünk.
Játszottunk a Csongráddal majd ismét a
Csépával. Itthon tartunk egy hármas tornát, amiben felnõtt, az ifjúsági és a megyei III. osztályú csapat vesz részt és a
Kiskunfélegyházi Vasutas ellen is tervezünk egy mérkõzést. A bajnoki rajt augusztus 18-án kezdõdik és Nyárlõrincre
fogunk utazni. Annyit el kell még mondani, hogy Kovács Józsi és Tamás Jani
abba akarták hagyni a játékot, de sikerült õket itt tartani még egy évig. A megye II. osztályú és a megye III. osztályú
csapat ellenkezõ hétvégén fogja a hazai
mérkõzéseit játszani. Ez pedig azt jelenti, hogy minden hétvégén lesz Tiszaalpáron labdarúgó mérkõzés. A megye II.
osztályú csapat a hagyományoknak
megfelelõen vasárnap, a megye III. osztályú csapat pedig szombaton játssza a
hazai mérkõzéseit - mondta Kádár Tibor.
Sz. T.
2012. augusztus
FELHÍVÁS
11. oldal
FELHÍVÁS
Görkorcsolyások figyelem!
Ha szeretsz görkorizni, és ki szeretnéd próbálni ügyességedet egy versenyen is, itt a lehetõség rá! Augusztus 18-án a Tiszaalpári Falunapok keretein belül GÖRKORCSOLYA ÜGYESSÉGI VERSENYt szervezünk.
Helyszín: Árpád Fejedelem Általános Iskola udvara •
Ideje: 2012. augusztus 18. 15:30
Jelentkezni elõzetesen és a helyszínen is lehet!!!!! Jelentkezni lehet: Kerekes Andrásnál 06/70-314-1988
Meg­hí­vó
2012. augusztus 27-én 17 órakor a Tündérrózsa Napközi Otthonos Óvoda
pedagógusai szülõi értekezletre hívják azokat a szülõket, akik értesítést kaptak
gyermekük óvodai felvételérõl a 2012-13-as tanévre. Megjelenésük fontos a
számunkra, hiszen itt nyílik elõször lehetõségünk a bemutatkozásra, részletes
tájékoztatást adunk az óvoda életérõl, a csoportokba történõ besorolásról, beszoktatásról, szokásrendrõl, az alapvetõen szükséges felszerelésrõl és egyéb
fontos kérdésekrõl.
Szeretettel várunk mindenkit!
Kiss Mária óvodavezetõ
KARAOKE VERSENY!
Szeretsz énekelni? Szeretsz
karaokezni? Akkor Tiéd a színpad! Ha még nem próbáltad ki, itt
a lehetõség! Egyedül is énekelhetsz, de alakíthattok csapatokat
is! Több száz zene közül választhatsz! (Csak azért szólunk elõre,
hogy gyakorolhass kedvedre : )
Helyszín: Árpád Fejedelem Általános Iskola udvara
Ideje: 2012. augusztus 18. 16:30
Jelentkezni lehet: Kerekes Andrásnál a 06/70-314-1988-as
telefonszámon, valamint a helyszínen.
12. oldal
2012. augusztus
2012. augusztus
13. oldal
14. oldal
2012. augusztus
2012. augusztus
15. oldal
16. oldal
2012. augusztus
Ap­rók
* Eladó 120 négyzetméteres korszerû épület, 1985-ben téglából épült
alpári családi ház, két és félszobás plusz padlásszoba, plusz pince, garázs, gazdasági épület. Fûthetõ vegyes tüzelésû, illetve gáz kazánnal,
illetve több helyen konvektorral is. Bebútorozottan eladó, irányár
12.000.000 Ft, telefonszám 06-76/424- 247, vagy 06-30/616-2316.
* Családi ház eladó Tiszaalpár, Budai N. A. u. 64. Érd.: 06/20/2569968.
* Tiszaalpáron és környékén (Lakitelek, Tiszakécske, Nyárlõrinc) keresek meglévõ ügyfeleim számára eladó, ill. kiadó ingatlanokat, termõföldet, nyaralót, tanyát. Tel: 06-30/756-2520 Banya Gabriella vagy
[email protected]
* Szõlõprés darálóval eladó. Ára: 12.000 Ft. Érd.: 76/424-354.
* Eladó 6 db rusztikus magas háttámlás bõrhuzatú holland ebédlõszék
garnitúrában. Irányár: 78 ezer Ft. Érd.: 76/424-262, vagy 06-20/6219814.
* 72 négyzetméteres összkomfortos gázfûtéses családi ház eladó. Érd.:
06-30/486-6912, vagy 06-30/540-5280.
* Eladó a Tiszaalpár, Dózsa György u. 76/d szám alatti lakás. 4 szobás, teljesen felújított négylakásos társasházban, ikergarázzsal. Érd.:
76/424-521 vagy 06-30/494-946.
* Babakocsi hordozóval eladó. Érd.: 06-30/486-6912.
* Eladó Tiszaalpáron békéscsabai bordó mázas cserép kb. 85 négyzetméter 30 Ft/db áron, hozzá kúpcserép kb. 18-20 db 400 Ft-os egységáron. Érd: 06-70/293-8521.
* Két jó állapotban lévõ, modern babakocsi eladó. Érd.: 76/425-146
* Eladó 12 darab dupla ablaktokba való ablakszárny, hat db 134X55,
hat db 123X48 centiméteres jó fa fehérre festett, jó vasalat és üvegezés. Érd: 76/424-039.
Anya­köny­vi­hí­rek
Akik házasságot kötöttek: Fazekas Csaba Márton és Lõczi
Márta
Akiket nagyon vártunk: Hucz Márk Manó (anyja neve: Hucz
Szabina), Ajtai Martin (Újszászi Szimonetta), Csóka Zoltán
(Rácz Beatrix), Ajtai Réka (Balogh Bettina), Kürti Ádám (Kürti
Mária).
Akiket elveszítettünk: Bársony Sándorné Gyõri Terézia (született: 1931), Márton András (1933), Bársony Mihályné Kordik Julianna (1923), Fazekas Mihályné Juhász Anna (1927).
Köszönet
Köszönet mindazoknak, akik Marton András temetésén
megjelentek, velünk együtt éreztek.
A gyászoló család

Benzer belgeler